fbpx

Tubing

azaz vadvíz egy kicsit másként

Tubing-nak alapvetően 4 fajtája van.

  • Havon
  • Tavon ill. nagyobb folyón motorcsónakkal vontatva.
  • Vízi vidámparkban, áramlásban sodródás (mesterséges pályán)
  • Folyóvízben lebegő, az áramlással sodródó
Jó néhány éve foglalkozunk vízisí és wakeboard oktatással, de minden egyes alkalommal a nap fénypontja az volt, mikor előkerültek azok a bizonyos tubok, azaz magyar nevén a „fánkok” a hajó aljából. Ilyenkor nem kímélve egymást vezettük a motorcsónakot egyre gyorsabban és egyre trükkösebben, hogy az éppen aktuális „áldozat” minél nagyobbat repüljön. Egy téli napon, mikor nézegettük a nyári videókat, amelyeket a Dunán rögzítettünk merült fel bennünk az ötlet, hogy miért ne lehetne összekötni ezt a sportot a vadvízzel, ha már úgyis ezzel foglakozunk.
Az USA-ban sikerült megismerkedni közelebbről ezzel a sporttal, ami a tengerentúlon hatalmas népszerűségnek örvend.
2010-es évtől ezt a sportot egyedülállóként itt Közép-Európában mi kínáljuk Nektek.
Hogy miről is van végül szó? Egy a vadvízi hajókhoz hasonló gumiból készült felfújható, fánk alakú, lebegő korongon azaz a tubon szelídítjük meg a Soca folyót. Képzeljük úgy el, mintha belefeküdnénk vagy ráhasalnánk egy hatalmas traktorkerék belsőjére, aminek van egy vékony alja, hogy a fenekünk ne lógjon túl mélyre a jéghideg Socába. A vadvíz hajókkal ellentétben, mivel a tub teljesen kerek nem tapad fel a sziklákra ha nekisodor a víz, hanem legörget róla. Irányváltoztatásban egy úszóhártyás neoprén kesztyű van segítségünkre.
Hasonlóan a vadvízi sportokhoz, itt is minden felszerelést biztosítunk: neoprén ruha és cipő, mentőmellény, sisak, a már említett neoprén kesztyű és nem utolsó sorban a teljes siker érdekében 1 felfújható tub. A túrát minden alkalommal szakképzett túravetető kíséri.
A Tubingot bizalommal ajánljuk 12 éves kortól, családoknak, baráti társaságoknak.
A program ára önálló sportként (egyéb vadvízi sporttal nem variálva) 12.000 Ft/fő vagy 40 EUR
Csoportok: 5-10 fő/ túra.
A programon való részvételhez előképzettség nem szükséges.
SZÉP kártya elfogadóhely
We accept Széchenyi Pihenőkártya
Froccs Rafting Club
Froccs Rafting Club
1164 Tripadvisor értékelés
Anita J
2022-10-08
- Zseniális élmény és mellette nagyon szórakoztató, hála Máténak, mindkettőnek :) ne féljen senki kipróbálni!
Olvass tovább
Rita J
2022-10-08
szuper Szuper volt, Nagyon kedvesek és jófejek a srácok is :) Nagyon jól éreztük magunkat, ajánlom mindenkinek.
Olvass tovább
Erika N
2022-10-08
Fröccs Az elején kissé féltem, de az első borulás után felengedtem. :) nagyon jó élmény volt, bármikor szívesen mennék újra :)
Olvass tovább
Dániel M
2022-10-08
5 csillag Nagyon szuper volt!Remek vezetéssel Mindenkinek ajánlom!No1 Nagyon aranyosak és segítőkészek a srácok!
Olvass tovább
Gabriella K
2022-10-08
Szuper élmény Szuperül éreztük magunkat,gyönyörű táj,kristálytiszta víz.Mátéék nagyon jófejek és könnyen bombán minket.Mindenkinek kötelező program☺️☺️ Mindenképpen visszatérünk még!
Olvass tovább
Charlotte S
2022-10-07
Best Trip ever! Best Trip ever! Matti was super nice and explained everything really well and manouvered us through the currents. We were able to go down a selfmade slide into the river, visited the „stream of youth“ and took awesome pictures! We will definitely come back!
Olvass tovább
Zsolt
2022-10-01
Super Szuper csapat! Szuper élmény! Szuper szervezés! Mindenkinek nagyon ajánlom. Gyönyörű környezet. Visszajovunk!;)
Olvass tovább
David
2022-10-01
Froccs.hu is great Amazing team, funny and highly knowledgable. I came here for the second time 10/10 highly recommend to anyone who would like to try themselves out in rafting, canyoning or any other sports activity they provide
Olvass tovább
Gergely K
2022-09-30
Legjobb választás Fantasztikus volt. Nagyon felkészültek voltak a túravezetők, jó hangulatban telt az egész. Mindenkinek ajánlom
Olvass tovább
Fadden
2022-09-26
Beautiful place, professional tour Fantastic experience, beautiful place! I honestly recommend to visit and try out. Very professional staff and tour guides! We will definitely come back again.
Olvass tovább

Recommended programs: